Érdekességek, újdonságok az elektronika iránt érdeklődőknek

ElektroGuru - Az elektronika blog

Járda és lépcső fűtés

2016. február 03. -

Idén is elérkezett a hideg időjárás. Bizony már elő kellett vennünk a bélelt csizmát, a hosszú és vastag kabátokat, sapkákat, kesztyűket és rétegesen öltözködünk sőt egyre erősebben is fűtünk. A magasan fekvő területeken havazik, ami a szórakozás mellett számos veszélyt is jelent. Bizony egyre több helyen fordul elő valamilyen közlekedési baleset, amelynek oka az eljegesedett felület. Sokszor otthonunkban, az autóbejáróban, vagy a külterületi lépcsőkön történik meg ez a gyakran a végtagok eltörésével együtt járó, az életvezetést sok esetben hónapokig megnehezítő szerencsétlenség. A megszokott óvintézkedések, a sószórás és a jég feltörése ugyanis nem mindig vezet kedvező eredményre.

car-and-snow-1262078496_66.jpg

Azonban az elcsúszás veszélye csökkenthető, sőt meg is szüntethető. Ma már ugyanis a korábban épült ingatlanok külterületein a járdákon és a lépcsőkön is kiépíthetőek a jegesedés kialakulásának megakadályozása, a balesetek bekövetkeztének és a rongálódás elkerülésének érdekében kialakított fűtőrendszerek.

A külterületi fűtőrendszerek sajátosságai

A külterületeken általában a lépcsőket, a rámpákat, a teraszokat és a garázsok bejárata előtti részt fűtik. A rendeszer viszonylag rövid idő alatt kiépíthető, lényeges szerepe a fűtőkábeleknek, illetve a szakértőknek van. Fontos, hogy kiváló minőségű termékeket, az előírásoknak megfelelően helyezzék el a területre, ugyanis így akár több évtizedig is karbantartási munkálatok nélkül zavartalanul üzemelhetnek így a lépcsők és a járdák hosszú ideig biztonságosan használhatóak. Ezek a fűtőberendezések elektromos árammal működnek, és bármikor megváltoztatható a hőmérséklet is.

Kinek ajánlott a lépcső és a járda fűtése

Kiépítését mindenek előtt időseknek, látás és mozgás sérült személyeknek, gyermeket váró illetve kicsiket gondozó szülőknek ajánljuk, hiszen ők az egészségi állapotuk, illetve a speciális élethelyzetük miatt nehezebben tudnak közlekedni.

Előző bejegyzésünkben a dekopírfűrészekről írtunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://elektroguru.blog.hu/api/trackback/id/tr968357324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása