Győrben 2020-ban vette kezdetét azoknak az autóknak a gyártása, amelyek külső forrásból is tölthetőek, ezek a plug-in hybridek, egészen pontosan az Audi Q3-as szériák. Az autógyártás területén nagy tapasztalata van a győri üzemnek, ráadásul a dolgozók rengeteg képzésen részt vettek, hogy áttanulmányozzák a nagyfeszültséget tartalmazó rendszereket. Az oktatásokon elsajátították az új technológiában rejlő veszélyeket és, hogy miként lehet ezeket a legkönnyebben elkerülni.
A gyár területén tűzoltóság is üzemel, ahol a dolgozók szintén fel lettek készítve az új kihívásokra. Ráadásul az eszközparkjukat is bővítették olyan felszerelésekkel, amelyek a lítiumion-akkumulátorok oltásához, esetleg hűtéséhez szükségesek. A tűzoltóság tagjai tehát képesek kezelni a nagyfeszültségű akkumulátorokhoz köthető problémákat. Jellemzően 20 fő van mindig szolgálatban, akik több helyszínen várják a riasztásokat. A tűzoltólaktanya garázsában összesen 9 jármű lelhető fel, ezek között különlegesebbek is vannak, például van olyan, aminek emelőkosara 30 méter munkamagasságig is elér, de óriás konténert cipelő tűzoltóval is büszkélkedhetnek. Az autók tartózkodási helyét a flottakövetésnek köszönhetően ellenőrizni lehet, ezen kívül egyéb naprakész információkat is kaphatunk.
Tűz esetén a benzines vagy az elektromos autót nehezebb-e eloltani?
A kérdésre egyértelmű válasz sajnos nem született, nyilván teljesen más egy elektromos autó tűz, mint a hagyományos járművek esetében. A szakemberek szerint mindaddig nincs eltérés a művelet között, amíg a karosszériát oltják. Az oltóanyagok is hasonlóak, de a lítiumion-akkumulátorok oltásához a víz, por és szén-dioxid mellett szükség van még speciális oltólándzsára is, amivel lehetőség van hűteni az akkumulátor belsejét. Nagyobb baj fennállása esetében az egész autót betehetik a konténerbe, amit elárasztanak vízzel, ezzel eloltva az elektromos tüzet.