A gépjárművek értéke jelentős mértékű, főleg az újonnan vásárolt daraboké. A használatból eredően hamar meglátszódik rajtuk a kosz, ugyanis a szennyeződések rövid idő alatt megtapadnak a felületeken. Ez akkor is bekövetkezhet, ha mondjuk nem használjuk az autót, csupán egy olyan parkolóhelyen állunk vele, ami a szabad ég alatt van. Az időjárás sem kíméli a gépkocsikat, az eső is foltokat hagy és a sár is gyorsan rákerül. Azért, hogy az autónk minél tisztább maradjon, számos dolgot tehetünk, az egyik például, hogy rendszeresen mossuk le és belülről is takarítsuk ki.
Fontos, hogy a mosás közben minőségi tisztítószereket és takarítóeszközöket alkalmazzunk, ma már számtalan típusú a rendelkezésünkre áll.Tehát az autóápoló szerek, eszközök választéka rendkívül széles, de nem mindegy, hogy milyet szerzünk be, ezen kívül a gyártó által előírt használati útmutatót is olvassuk el és tartsuk be a leírtakat.Egyes autóápoló szerekben vannak olyan összetevők, amelyek jobban védik a gépkocsit a szennyeződésektől és fényesebb külsőt is kölcsönöznek a felületének. Tisztítás közben igyekezzünk nem megkarcolni az autót, éppen ezért törlőkendőből is kizárólag puha tapintásút szerezzünk be, aminek a felülete egyáltalán nem érdes.
Mit tehetünk még?
Azzal is lényegesen tudnánk védeni az autó állapotát, ha nem a szabad ég alatt parkolnánk vele, hanem inkább garázsban, ami fedett, tehát érdemes elgondolkodni a bérlésen vagy a vásárláson, főleg, ha új autóra teszünk szert. A hirtelen keletkezett, nagyobb szennyeződéseket igyekezzünk minél hamarabb eltávolítani, hogy még véletlenül se száradjon rá, ezért mindig álljon a rendelkezésünkre valamilyen törlésre alkalmas anyag.
Az autómosásra készüljünk elő alaposan és lehetőleg semmilyen eszköz ne érjen a talajhoz, amivel a későbbiekben az autóhoz akarunk érni. A keréktisztító eszközöket célszerű külön tartani, és figyeljünk rá, hogy az eszközök maradéktalanul tiszták legyenek. Az autóápoló szerek lejáratát mindig ellenőrizzük, ugyanis bizonyos idő elteltével képesek veszíteni hatékonyságukból.