Ahhoz, hogy a digitális fényképezőgép működését megértsük, először a hagyományosét kell megismernünk. Alapelv szerint adott egy zárt doboz, amiben van egy fényre érzékeny film, ami ezüsthalogén kristályokat tartalmaz, az ezzel szemközti oldalon pedig van egy lyuk, amiben gyűjtőlencse helyezkedik el. Így vetül az előttünk álló illető, táj vagy éppen tárgy arra rétegre, ami érzékeny a fényre. A lencséhez tartozik egy zár is, ami azért fontos, hogy használaton kívül elzárja a fény útját, hogy ne érintkezzen állandóan a filmmel. Az exponáló gomb megnyomását követően a zár pár másodpercig szabaddá teszi a fény útját, hogy egy pillanatra megvilágítsa a filmet.
Hogyan működik az egész a digitális gépek tekintetében?
Az alapvető alkatrészei ugyanazok egy digitális fényképezőgépnek, mint a hagyományosnak, kivéve egyetlen lényeges különbséget. ami lényegében az, hogy a film helyén CCD vagy CMOS található. A kettő közül többször alkalmazzák a CCD-t a digitális fényképezőgépek esetében. Mind a kettő esetében fényérzékeny fotodiódákkal megy végbe a fény érzékelése, ráadásul minél több fény jut el a diódára, annál több áram fog rajta keresztül átjutni, így jelentősebb mértékben fog töltődni a kondenzátor. A pici érzékelőkből az adatokat sorosan szokták kiolvasni, ami annyit jelent, hogy a képpontok töltését kizárólag a sor végén lehetséges kiolvasni. Az egész sor értékének a kiolvasásához a további töltéseket is el kell juttatnunk a sor végére. A CCD-k hátránya, hogy nagy a fogyasztásuk.
A képérzékelők a fény erejét jól érzékelik, ám a színeket nem, éppen ezért színszűrők is elkelnek majd. A színszűrők egy hullámhosszú fény átjuttatására képesek, a vörös például csak a vöröset engedi át, a szűrő pedig a többit elnyeli. A képérzékelőkre jellemzően több színű szűrő kerül, amin leginkább a három alapszín figyelhető meg, tehát a vörös, zöld és a kék. A színszűrők nincsenek jó hatással a kép élességére, de a gép is valamennyire hozzájárul az élesség növeléséhez.
