Érdekességek, újdonságok az elektronika iránt érdeklődőknek

ElektroGuru - Az elektronika blog

Egy kis elektromosság történet

2015. október 09. -

Az elektromos áram, illetve az ezzel működő tárgyak ma már szinte mindenhová elkísérik a nyugati szokásoknak megfelelő modern életvezetést folytatókat. Gondoljunk csak a világításra, ma már mindannyiunk életében észrevétlenül jelen vannak, ugyanakkor nélkülözhetetlen szerepet játszanak a különböző fényforrások is. Az elektromos áramra számos a mindennapokban használt termék működéséhez van szükség. Ma már a lakások összes helyiségében használunk kisebb-nagyobb villannyal működő készüléket. A házi munkához szükséges nagyobb helyet elfoglaló gépek általában a konyhában és a fürdőszobában találhatóak meg, míg a szórakoztató elektronikai felszereléseket valamelyik szobában helyezik el. Meg kell említeni a számos kisebb méretű készüléket is. A villanyborotva, hajszárító, elektromos fogkefe de a kávéfőző gép is megtalálható az egyes háztatártásokban. Egy újabb csoportba sorolhatóak az akkumlátorral felszerelt készülékek, például a lap - topok és a több funkciót betöltő mobil telefon is. A fejlesztések folyamatosan történnek, és egy újabb elvárásnak a környezet óvásának is eleget tesznek, hiszen káros anyagokat egyáltalán nem termelnek, továbbá az elektromos áram megbízható lehetőséget jelent a természetből nyert, egyre kisebb mennyiségben rendelkezésre álló erőforrások így különösen a gáz pótlására is. Az infrapanelek, elektromos fűtőkábelek , és a napelemek kiváló fűtési megoldásokat jelentenek, de már megjelentek a levegőt jelentős mértékben szennyező anyagokkal üzemelő gépjárművek alternatívái is az elektromos autók.

electronics.png

Az első ilyen jellegű készülékek már a XIX. század második felében jelentek meg. Thomas Edison, Nikola Tesla, Puskás Tivadar is több olyan találmányt fedezett fel, amely alapot biztosított a későbbi fejlesztésekhez. Emellett életük során bizonyos időszakokban együtt is működtek. Hangszóró, lámpa, elektromos önindító, rádió, telefonközpont ugye ma is sokat hallunk ezekről a termékekről és sokunknak eszébe sem jut, hogy az egyes alkotó elemek kialakítása során figyelembe vették a történelemkönyvekből ismert és több kitüntetéssel díjazott elődök találmányait is.

A bejegyzés trackback címe:

https://elektroguru.blog.hu/api/trackback/id/tr797952770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.