Érdekességek, újdonságok az elektronika iránt érdeklődőknek

ElektroGuru - Az elektronika blog

Hol tart ma a mesterséges intelligencia

2017. október 31. -

A mesterséges intelligencia és a robotika rohamtempóban fejlődik kéz a kézben, hiszen a robotok, illetve az M.I.-k ma már képesek összetett dolgokat is megtanulni és használni. A legjobb sakkozóinkat is megverik egy játszmában, elbeszélgetnek velünk úgy, mintha egy másik személlyel beszélnénk, megtanulják a szokásainkat, a stílusunkat, és ehhez igazodnak, autókat vezetnek talán már jobban is, mint ahogy mi tesszük, stb. Sőt, ma már Kínában illetve Japánban nem egy ember talált magának M.I., illetve robot társat, akiket már feleségül/férjül is vettek. Ehhez kapcsolódóan jött most pár érdekes hír is.

artificial-intelligence.jpg

Mesterséges intelligencia által vezérelt városok

Bizony, ma már ilyen is létezik, méghozzá a 9 millió lakosú Hangcsou városában (mely Kínában található), ahol közel 1 éve a lakosok minden mozdulatát figyeli egy City Brain nevű mesterséges intelligencia. A helyiek nem tartják ezt rossz dolognak, a Kínai lakosság úgy általában kevésbé aggódik a magánszféra védelme miatt, így az ilyen technológiák gyorsan tudnak ott fejlődni, már más városokban is tervezik ezt a rendszert bevezetni. A rendszer lényege, hogy figyel mindenre, követi és rögzíti többek között a rablásokat, és egyéb bűncselekményeket, és jelzi a rendőrség felé, valamint segít nyomon követni az elkövetőket, ezzel tovább segítve a rendőrség munkáját. Ezen felül figyel pl. a dugókra, megfelelően állítgatja a város lámpáit, hogy így segítsen a dugók feloldásában, és mivel a helyiek okostelefonjai is rá vannak kapcsolva a rendszerre szól, ha dugó várható arra fele, amerre menni szeretnénk, illetve jelzi, ha pl. rossz idő várható. Ezen kívül még figyeli az emberek ingázási szokásait, vásárlásait, párbeszédeit, mozgását, és mindezt egy adatbázisba gyűjtögeti.

A rendszer állítólag kiválóan működik, csökkent a bűnesetek elkövetése, az autóbalesetek száma és a dugók mértéke, ezért is szeretnék, ha más városokban is minél előbb bevezetnék.

A robot, aki állampolgárságot kapott

Másik fontos hír, hogy Szaúd-Arábiában a világon elsőként a Future Investment Initiative alkalmából állampolgárságot kapott a Sophia nevű robot, aki korábban sokszor azzal „viccelt”, hogy el fogja pusztítani az emberiséget. A robot elmondása szerint büszke rá és megtisztelve érzi magát, hogy ő lehet az első, aki megkapta ezt, amit követően még a jelenlévők kérdéseire is készséggel válaszolt. Sokan felvetették, hogy ez talán egy rossz jövőképet vetít előre, amire a robot csak annyit válaszolt, hogy az emberiségnek nincs mitől félnie, ha jók hozzá, akkor ő is az lesz.

A robot eredeti célja az idős gondozás, valamint segít a látogatóknak az eseményeken, rendezvényeken, a jobb életminőség biztosításához lettek feltalálva, és arra, hogy jobb hellyé tegyék a világot. Sokaknak azonban vészharangot szólaltatott meg a fejében az egész dolog, és egyből Terminátorféle gépi uralmat vizionálják. Másik csoportok azt sérelmezik, hogy a robot több jogot kapott, mint amennyivel a Szaúd-Arábiai nők rendelkeznek, és ez sokaknál felháborodást váltott ki.

Hova tart ez az egész?

Sokan úgy tekintenek erre a fejlődésre, mint egy új korszakra, ami jobb lesz, mint bármi, amit eddig el tudtunk képzelni, szebb jövő, mely biztonságosabb, kényelmesebb. Másokban (többek között Elon Muskban, és Stephen Hawkingban is) inkább aggodalmat vált ki ez az egész, sokan félnek attól ,hogy ha nincs rendesen szabályozva, akkor könnyen kicsúszhat a kezeink közül az irányítás, és esetleg egy olyan jövő következik be, amit eddig csak Science fictionként kezeltünk, pedig könnyedén valósággá válhat.

Előző bejegyzésünkben a Loot Box-okról írtunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://elektroguru.blog.hu/api/trackback/id/tr2313120246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása