Érdekességek, újdonságok az elektronika iránt érdeklődőknek

ElektroGuru - Az elektronika blog

Hogy váltotta le az elektronikus iratkezelés a papír alapút

2015. április 09. -

Az adminisztrációs és ügyviteli feladatokat jelentős mértékben átalakította a technológiai fejlődés. A számítógépek, valamint az internet hálózat elterjedése felgyorsította és bármikor elvégezhetővé tette bizonyos, korábban irodához kötött feladatok végrehajtását. Ma már a vállalkozásoknál keletkező összes formanyomtatvány gyorsan elkészíthető számítógép segítségével, így egyre kisebb hangsúlyt kap a papír alapú dokumentáció. Sőt vannak olyan vállalkozások is, amelyek üzemelésük során teljes egészében mellőzik a papírok használatát, és áttértek az elektronikus iratkezelésre. Ez a fajta környezetbarát hozzáállás is egyre jobban elterjed az üzleti életben és a fejlesztők számára figyelembe veendő igényt is jelent. A munka világa mellett a magánélet számos területén is használatosak a számítógépek. Gondoljunk a vásárlásra, tanulásra, vagy bizonyos szórakozási lehetőségekre, zenehallgatásra, videó felvételek készítésére, lejátszására és kapcsolattartásra is. Napjainkban a nyugati kultúrákban elképzelhetetlen az élet a számítógép, illetve valamelyik továbbfejlesztet változata (laptop) nélkül.

pc.png

A számítógép első típusa egy nagy méretű szobát teljes egészében lefoglalt, majd az idő előrehaladtával a egyre kisebb méretű, úgy nevezett asztali gépeket gyártottak. A PC-k (personal computer) könnyen beilleszthetőek voltak a mindennapokban korábban használt lakberendezési tárgyak közé. Legfontosabb alkatrészei a ház, amelyben többek között a processzor, az alaplap és a memória is megtalálható, valamint egyéb perifériák és azok csatlakozói, valamint a monitor, a billentyűzet és az egér, valamint az egyebek, mint a scanner, nyomtató, stb. Az eredményes használathoz számos világhírű cég folyamatosan fejleszt különböző operációs rendszereket és egyéb, meghatározott funkciókat betöltő programokat is, amelyek jelentős szerepet kaptak számos iparágban pl. gyógyászati segédeszközök, különböző alkatrészek, vagy ingatlanok tervezésében is. Ezek a termékek eltérő áron szerezhetőek be, és szükség esetén bármikor pótolhatóak.

Előző bejegyzésünkben az elektromos berendezésekről írtunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://elektroguru.blog.hu/api/trackback/id/tr837353938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása